HIRDETÉS
HIRDETÉS

Frakcióülést tartott a Fidesz és a KDNP, ahol Kocsis Máté és Harrach Péter frakcióvezetők tartottak sajtótájékoztatót. Kocsis Máté újságírói kérdésre elmondta, a frakcióülésen volt szó a Borkai-botrányról is, ám az semmilyen vitát nem generált, a frakció álláspontja ugyanaz, mint amit Orbán Viktor is elmondott: vannak dolgok, amik nem férnek bele, ennél többet nem tud mondani.

Borkai kilépett, mondta Kocsis, de hozzátette: szerinte kicsit későn lépett ki, de helyesen tette. Majd egy későbbi kérdésre adott válasza közben megjegyezte:

„Az egy udvarias megközelítés, hogy kilépett a Fideszből.”

Kocsis szerint a győriek döntöttek, amikor megválasztották Borkait, ezt a Fidesz tiszteletben tartja; hogy a fideszes többségű közgyűlés hogyan működik majd, az pedig a polgármesteren és a képviselőkön múlik. Borkai fölött mindenesetre semmilyen utasítási joga nincs a Fidesznek, mondta. A város irányításában mindenesetre megkerülhetetlen a pártszövetség.

Harrach Péter még az újságírói kérdések előtt elmondta, két fontos dolgot kell megállapítani a kampány kapcsán, és a két mondat csak együtt érvényes:

Egyrészt az intimitásnak, legyen az pozitív vagy negatív, nincs helye a nyilvánosság előtt. Másrészt viszont, az életstílus, ha nem felel meg a hitelességnek, akkor viszont van helye, és arról részben a jelöltállító szervezet, részben a választók elmondják a véleményüket

– mondta.

A kérdésre, hogy a frissen megválasztott főpolgármesterrel, Karácsony Gergellyel találkozni fog-e Orbán Viktor, Kocsis azt mondta, „politikailag izgalmas időszakot élünk”, (amennyiben egyáltalán felmerül ez a kérdés), de erre csak azt tudja mondani, a kormány betartja a megkötött szerződéseket a fővárossal, és bármilyen olyan ügy kerül elő, amihez személyesen kellene tárgyalnia a két embernek, akkor lehetséges a találkozó.

Harrach Péter többek között arról beszélt, hogy Tarlós István nagyon magasra tette a lécet a városvezetésével, és természetesen ők nem drukkolnak annak, hogy Karácsony leverje azt, sőt, annak drukkolnak, hogy felnőjön a feladathoz. „Magasra tette a lécet Tarlós István, várjuk a következő ugrót, hogy fogja leverni. Természetesen nem a leverésnek drukkolunk” – mondta egészen pontosan a KDNP-s politikus. Harrach szerint nem ez volt a legszebb kampány.

Újságírói kérdésre Kocsis azt is elmondta, nem szeretnének találgatni az 5 év múlva esedékes főpolgármester-választás jelöltjeivel kapcsolatban, a kérdésre pedig, hogy esetleg megpályázná-e a pozíciót, azt mondta:

„Nincsenek ilyen ambícióim.”

Kocsis szerint az ő nevét mindig bedobják a sajtóban, kikiáltották már belügyminiszternek is, de ő soha nem törekedett ilyen pozíciókra, még csak nem is utalt ilyesmire soha.

Megkérdezték Kocsist, mit szól ahhoz, hogy Karácsony szerint nem Borkai lehet az egyetlen fideszes, akiről ilyesmi anyagok előkerülhetnek. Kocsis szerint egy megválasztott főpolgármesternek nem az alaptalan vagdalkozás a dolga, hanem a budapestiek érdekeinek képviselete. Harrach itt bekapcsolódott egy mondat erejéig: gyűlöletkeltéssel kampányt lehet vinni, de várost vezetni nem. Kocsis szerint egyébként az „ellenzéki média” nem kezelte arányosan Borkai, Wittinghoff Tamás vagy a kispesti szocialisták kiszivárgott videóit, hangfelvételeit.

Kocsis elmondta, Szíria ügye is szóba került a frakcióülésen, ahol Orbán Viktor értékelte a helyzetet. A kérdés egyszerű, mondta, Törökország a 4 millió menekült vagy migráns előtt melyik irányba nyitja meg a kapukat: Szíria vagy Európa felé. A magyar érdek pedig egyértelmű: ne Európa felé. Magyarország ebben a kérdésben csak szurkolni tud, kis országként nem befolyásolhatja a történéseket, de az érdekeink a fent említettek.

Kocsis Máté a tájékoztató elején elmondta, a frakcióülésen megvitatták a családvédelmi akcióterv végrehajtását és esetleges kibővítését. A 7 pontos terv 4 pontja már életbe lépett, ezeket összesen 65 ezren vették igénybe, a program népszerű. A vártnál nagyobb az érdeklődés a kedvezményes autóvásárlásra, azt 14 ezren igényelték már, mondta Kocsis.

A maradék három pont, a bölcsődefejlesztési terv, a 4-5 gyermekes anyák szja-mentessége és a nagyszülői gyed 2020 januárjában lép életbe, ezen intézkedések fedezete biztosított. Tárgyalták a frakcióülésen a gazdasági növekedés fenntartását, elsősorban a munkahelyteremtést és béremeléseket. Kocsis elmondta, a 2022-ig kiteljesedő ápolónői fizetésemelésen túl rendelkezésre áll egy 152 milliárdos keret egyéb béremelésre, annak részleteire majd a kormány tesz javaslatot.

De téma volt a magyar faluprogram is, a képviselők részéről nagy volt az érdeklődés. A programban jelenleg rendelkezésre álló 150 milliárdot a tervek szerint bővítenék. A cél a falvak kiüresedésének megállítása, mondta Kocsis.

index.hu

Feltöltve: 2019.10.17.
Megnézve: 222

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra